A régészeti kutatások alapján szinte biztosan állítható, hogy már a neolit kortól (i.e 3000) éltek itt emberek. Az 1970-es években folytatott ásatások feltártak a község határában római, illetve avar sírokat is. Mint az ismeretes a település nevéről többféle legenda és elképzelés él még napjainkban is.

A település neve:

Az egyik, némiképp meseszerű történet arról szól, hogy Mátyás király vadásztársaival éppen erre haladt el, amikor a király egyik hallgatag vadásztársának odaszólt, hogy „Szólj már!”. Egyesek szerint ennek latinos írásából származhat a Solymár név.

Ennél sokkal inkább valószínűsíthető a Tudományos Akadémia teóriája, amely egybeesik Feld István régész által megfogalmazottakkal. A Solymáron régóta kutatásokat végző, közismert tudós, a „Solymár története az őskortól a XVI századig” című munkájában így ír:

„Solymár oklevelekben csak a XIII. szd. második felében tűnik fel. Árpád kori történetére azonban egy fontos forrással rendelkezünk: a település nevével. Történettudományunk már korán felfigyelt az un. foglalkozásneveket jelölő helynevek - Márcadó, Kovácsi, Szántó, Hodász, Halász, Esztergár, stb. - jelentős csoportjára, melyek szinte az egész országot behálózzák. Györffy György ebből már minden esetben a legrégebbi lakosság foglalkozására következtetett, újabban pedig Heckenast Gusztáv e települések földrajzi elhelyezkedését vizsgálta.

Kutatásai eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy e szolgálófalvak rendszeresen királyi és hercegi székhelyek, várispánságok, erdőispánságok köré csoportosulnak. Lakóik tizedekbe, századokba szervezett szervusok, szolgák voltak, akik egyrészt művelték a saját ellátásukat biztosító földet, másrészt pedig bizonyos termékeket szolgáltattak, vagyis bizonyos ideig dolgoztak uruknak - a fejedelemnek, majd a királynak - ott, ahol szükség volt rájuk.

Györffy szerint a X. szd. egyik jelentős fejedelmi székhelyét Óbudán szervezte meg Kurszán, majd Árpád. 31. Heckenast szerint a környék 16 törzsi helynevén kívül erre utal az is, hogy itt 6 foglalkozást jelentő helynevet találunk: 2 Kovácsit, 1 Födémest, Taszárt, Szántót és Solymárt. 32. Solymár lakóinak többsége tehát, - éppúgy, ahogy a mai Nagykovácsi lakói vasfeldolgozással, Pilisszántó lakosai a fejedelmi földek művelésével szolgálták az udvartartást - a fejedelmi-királyi vadászatokon működtek volna közre, és nevelték volna a solymászatokhoz szükséges vadászmadarakat.

Problémát jelent azonban az, hogy ez az országban az egyetlen ilyen helynév, és faluról szóló későbbi oklevelekben, solymászoknak nincs nyomuk. Nem utolsósorban Zolnay László megjegyzése okozhat kétségeket: A sólyom vadász középkori elnevezése sólymos volt. Ezt okleveles adatokon kívül rengeteg Sólymos, Ölyves, Karvalyos, stb. helynév is igazolja. Elképzelhetőnek tartja azonban, hogy itt más-más sólyomfajtákra kell gondolnunk, mivel a nyelvünk a sólyomnak több nevét is ismerte.

Zolnai László a vadászattal kapcsolatos szolgálónépeket vizsgálva hatalmas, sok száz falvas királyi vadászszervezetekről ír. Eredetüket keleten keresi, ahonnan a nagy, békebeli hadgyakorlatnak tekintett vadászatok szokásait Árpád-házi királyaink magukkal hozták. Vándorló udvartartásuknak megfelelően, mindenütt szükség volt solymászokra, darócokra, erdőóvókra, kik a vadászat minden módját ismerték.

Ezek a XIII. szd. elején az Aranybulla korlátozó intézkedéseinek és a magánbirtok terjeszkedésének hatására azután átköltöztek volna az ekkor kialakuló királyi erdőispánok területétre. 36. Heckenast Gusztáv viszont azt állapítja meg, hogy mivel a legtöbb Daróc, Madarász, Halász, Vadász nevű helység a XIII. szd. -ban létrejött királyi erdőispánságok székhelyei körül csoportosul, ezek az erdőispánságokkal egyidősek, tehát viszonylag későiek.

Függetlenül a korai vadász-népekre vonatkozó ismereteinek hiányosságaitól, kétségtelen, hogy a solymászat már a honfoglaló magyarság egyik legkedveltebb vadászmódja volt. Németh Gyula megállapításai szerint legtöbb sólyomnevünk török eredetű, s igy László Gyula feltételezi, hogy a sólymos vadászatot török népektől tanultuk a VI-IX. szd-ban. 37. A magyarság korábbi szállásterületein keletkezett ezüsttálakon, majd Árpád-kori királyaink pénzein, várak, kastélyok padlótégláin, kályhacsempéin feltűnő lovas solymász-alak bizonyítja a solymászat közkedveltségét. László Gyula figyelte meg, hogy Nyugat-Európában a solymászat a magyar lószerszám és fegyverzet elterjedésével párhuzamosan lendült fel. Zolnai László pedig Jankovich Miklóssal együtt azt vallja, hogy a mórok uralta Spanyolország mellett hazánk volt Európa legrégibb lovas-solymász-országa.

A sólyom a késő-középkorban az ajándékozás rendkívül kedvelt és megbecsült tárgya, a sólyomnevelés és felvonultatás, az udvari reprezentáció tartozéka volt. Királyaink sólymos vadászatairól rendkívül sok adatunk van, mint ahogy a sólymot, solymászt ábrázoló címerek adományozása még a XVII. szd-ban is szokásban volt.

A Solymár körüli, ma is jelentős erdőség kétségtelenül megfelelő területként kínálkozott a sólyomneveléshez, de az itt folytatott vadászatokhoz is. Nem véletlen, hogy a Budai-hegység közeli erdeiben hozta létre később Mátyás híres nyéki vadaskertjét is.”

Seres István „Solymár története és Néprajza” című könyvében azt írja, hogy a történelem kutatás eddigi ismerete szerint a község neve először az 1266. május 5-én kelt, IV Béla király által kiadott oklevelén szerepel „SOLOMÁR” néven.

E névnek többféle variációjával találkozunk a későbbi időkben keletkezett okiratokon. Így az 1288. április hónapban László király által írt okiraton „SAALMAR”, az 1355. november 29-én I. Lajos király által aláírt okiraton „SALMAR”, az 1444. június 1-én, az Egri káptalan által kiadott okiraton „SOLMAR”, az 1455. június 6-án Bécsben kelt, V. László által írt okiraton ismét „SALMAR” szerepel.

A Solymári vár:

Solymáron, a Mátyás-hegyen található Solymári vár 1455-ben épült, de eredete jóval régebbi, mivel a főtornyot római kori alapokra építették. Mára ismét szép, megújult formában várja látogatóit.

Lazarus 1528-ban Magyarországról készített térképet "Salmar" felirattal amelyen a látképét is feltünteti a várnak. Ezen a vár többemeletes, magas, lőrésekkel ellátott kaputornya a félköríves bejárattal, sisaktetővel látható. Ehhez egy külső bástyafal csatlakozik, amelyhez szorosan simul egy nyeregtetős, lőréses nagy épület, valószínű, a palota. Mikovinyi Sámuel 1736-1737 között készített térképén is szerepelnek Solymár várának romjai. A várat Valkó Arisztid tárta fel 1929-1940 között.

Solymár puszta már 1266-ban szerepel okleveleinkben, ekkor az itt birtokos Baár-Kalán nemből származó II. Nána comes a margitszigeti apácáknak adományozta. A faluról először 1288-ban történik említés. IV. László király, méltányolva Czempsi Rudolf mester érdemeit, aki Feketehalom vár ostromán tüntette ki magát, majd a királynak Ottokár és a fellázadt kunok elleni hadjáratban többször is megsebesült, "Saalmar" falut neki adományozta.

Ezután ismét margitszigeti apácák szerezték meg, akik 1337-ben Drugeth Vilmosnak zálogosították el. A várat egyes feltevések szerint Drugeth Vilmos, mások szerint pedig a Solymárt 1355-ben megszerző Laczkfy István nádor, Nagy Lajos kedvelt híve építette. Lackfy nádor itteni várnagyát Zsigmond királynak az 1390. április 14-én Budán kiadott oklevelében említik Chanouchi Benedek néven, míg a vár 1401-ben "Castrum Salmar" alakban szerepel. Borbála királyné 1435-ben Csetneki László felhévízi konventi kormányzót, Thuróczi Balázs csepeli és Gáti Tárnoki Demeter csalomjai ispánoknak bízta meg az olasz Sano által elfoglalt solymári vár visszafoglalásával.

Ónodi Czudar Jakab fiai Jakab és Simon birtoka volt 1444-ben, akik ekkor 600 forintért Rozgonyi Simon egri püspöknek és kancellárnak, Rozgonyi György országbírónak, illetve Rozgonyi István fia Sebestyén pozsonyi főispánnak zálogosították el. Solymár 1455-ben Garai László, majd 1468-ban Garai Jób és Újlaki Miklós birtoka volt.

Később az erős királyi hatalom idején az uralkodói család tulajdonában volt. Így a 15. század elejétől Luxemburgi Zsigmond, majd felesége, 1482-től Hunyadi Mátyás fia és a század végétől II. Ulászló volt a birtokosa. Az országnagyok 1490-ben kelt végzése szerint a vár Korvin János kezén maradt, aki később Ráskai Balázs főkamarásmesternek adta át. Ettől II. Ulászló király 1496-ban csere útján szerezte meg végleg a Zólyom megyei váráért. Ezek után Thuróczi Elek király várnak nyilvánította.

I. Ferdinánd 1528-ban a hűtlenségbe esett Héderváry Ferenc birtokait, köztük Solymár várát és tartozékait is elvette, és Bakics Pálnak, feleségének Theodórának és lányának Margitnak, valamint testvéreinek adományozta, azonban János király 1531-ben Buda városának adta.

Az igen egyszerű kiképzésű vár csak ritkán, főként vadászatok alkalmával szolgált uraik lakóhelyeként. Állandóan csak a várnagy és kisebb őrség tartózkodott benne. Jelentősebb kiépítésére - az öregtorony építésére, a palota bővítésére és reneszánsz kőkeretes nyílásokkal való átépítésére - 1500 körül került sor. Buda török kézre kerülése (1541) után elpusztult, szerepét Vörösvár török által emelt palánkvára vette át. Buda várának a török által történt elfoglalása után Solymár vára is elpusztult, a falu lakatlanná vált. 1580 után már többé nem említik várként a történelmi feljegyzéseink. A XVIII. században az új telepesek a vár köveinek nagy részét széthordták és házaik falába építették.

A vár feltárása 1929-ben kezdődött és jelenlegi állapotának helyreállítása 2006. évben készült el.

A település története a XVIII. századtól:

A 18. század első évtizedeiben előbb rácok (szerbek), majd távozásuk után, Mária Terézia uralkodása alatt sváb (német) telepesek érkeztek a területre. A falu ezután jórészt a földművelésnek (szőlő-, búza- és káposztatermesztés) és nem utolsó sorban a főváros közelségének köszönhetően dinamikus fejlődésnek indult. 1895-ben a vasút (Budapest-Esztergom) bevezetésével még könnyebbé vált a kapcsolattartás Budapesttel.

A II. világháború után, (1946 április 18.-án, majd 23.-án) a falu lakosságának közel felét (mintegy 1960 főt) kitelepítettek Németországba, helyükre a felvidéki és mezőkövesdi magyarok kerültek.

Az 1950-es, 1960-as évek országos iparosítási hulláma jegyében újabb téglagyár épült a már régóta a falu határában működő Rozália mellé. Ezen kívül gyárakat telepített Solymárra: a Pest Megyei Faipari Vállalatot és a Pest Megyei Műanyagipari Vállalatot (PEMŰ), melyek sok száz munkahelyet teremtettek a térségben lakók számára.

Az 1980-as években egyre több budapesti vásárolt telket a község zöldövezeteiben. Először csak hétvégi pihenőhelynek, majd a rendszerváltás után egyre többen választották állandó lakóhelyüknek Solymárt.

Bár manapság a magukat svábnak (németnek) vallók szerény kisebbségben vannak, mégis fontos a község régi hagyományainak ápolása, amiről a nemzetiségi óvoda, az iskola és a nagyszámú kulturális egyesület hivatott gondoskodni. A településen számos írott médium illetve helyi televízió is működik, illetve működött a rendszerváltás évei óta, ezek is nagy súlyt fektetnek a nemzetiségi hagyományok őrzésére és életben tartására. A hivatalos helyi újság (Solymári hírmondó) mellett 1999 óta szinte folyamatosan jelentek meg egyéb (egyházi, illetve civil) újságok is (pl. Holló, Solymár Csillaga, Iskolaharsona, Sólyomszem, Szólj Már, Fixpont), ezek egyikéből (a Solymár Csillagából) nőtt ki országos folyóirattá a Képmás családmagazin.

Forrás:
Solymári Hírmondó
Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület
Wikipédia